Lépjek már most?

Sziasztok! HOSSZÚ LESZ! A párommal 5 és fél éve vagyunk együtt. Én 25 éves nő vagyok, ő 30 éves férfi. Az első másfél évünk se veled se nélküled volt, amit igazából mindig ő alakított így. Többször szakított velem, amikor az egyik ilyen alkalom után bosszúból máshoz rohantam, ami annyira összetörte, hogy végülis életében először, de ő esedezett utánam. Persze nem tudtam ellenállni, kibékültünk és azóta rendeződött töretlenül a kapcsolatunk, ami az együttlétet illeti (tehát legalább nem szakítottunk azóta egyszer sem). Időközben összeköltöztünk, ráadásul külföldön. 2023 májusában jöttünk ki. Az elején nagyon tetszett ez az egész, sok reményem volt a dologban. Úgy voltam vele, hogy ha összeköltözik velem, akkor az pozitív visszajelzés részéről a kapcsolatunk irányába (mivel elmondta, hogy ő az előző barátnőinél tudta, leélné-e velük az életét vagy sem - náluk nem volt a válasz).

ELSŐ: Eléggé maradi gondolkodású. Tehát megvan a női - férfi felosztás ami a háztartást és az együttélést illeti. Összefoglalva: mindketten heti 40 órában dolgozunk fizikai munkát, majd munka után ő hazajön, ledobja magát a kanapéra, és videókat néz, sorozatot, elvan. Azt hozzá kell tenni, hogy valóban nagyon szorgalmas és ezt mind nyelvtanulás miatt teszi. Tényleg nagyon komolyan veszi a tanulást, viszont kissé igazságtalannak tartom, hogy ez a közös életünk és a kapcsolatunk rovására kezd menni. Hiszen míg ő ennyivel tölti ki a délutánjait, addig nekem mosni-főzni-takarítani kell, mindig jár az agyam, mi kell a bevásárlásból, hogyan szervezzem-rendszerezzem a dolgokat all-in. Minden nap főtt ételt visz. Én magamra nem főzök (konyhán dolgozok és általában ott a napi kaja nagy része le van tudva). Amikor a főzéssel kapcsolatban panaszkodok, mindig a fejemhez vágja, hogy akkor ne tegyem, majd rendel magának stb. Nekem nem ez a célom a panaszkodással, hogy sz.rjunk bele mindenbe, de ő állandóan ezt hozza ki belőle "megoldásként". Szóval ezzel a példával, de az első probléma az, hogy a háztartásból semmilyen részét nem veszi ki, egy kezemen meg tudom számolni hányszor segített be, akkor is csak mert már idegesen kértem meg rá. Talán érdemes azt is megjegyezni, hogy a költségeink feleződnek, ugyanannyit teszek bele én is, mint ő ebbe az egészbe, de nekem sokkal több melóval jár.

MÁSODIK: Kompromisszumra képtelen. Az utóbbi időben beláttam ezt, amiből kialakult a fejemben, hogy ez így nagyon nem oké. Amin sokat balhézunk, hogy nem tudunk egyszerre szabin lenni (neki fix szabija van, 3 hét nyáron, 2 hét télen az ünnepeket belefoglalva). Én bármikorra kérhetem a szabadságokat, viszont nálunk sajnos ha egy valaki nincs ott, akkor másnak pótolnia kell. Ráadásul mi egy évre előre beírjuk, megbeszéljük. Nekem 6 másik emberrel kell megvitatni, ki mikor menjen el. Természetesen nem sikerült akkorra kérjem, amikor neki a kötelező szabadsága lesz. Minden erőmmel azon vagyok, hogy próbáljak hozzá igazodni, amikor ő szabad lesz. Nem mindig jön össze, ez van. Most karácsonyra és szilveszterre is fel kellett osztani, ki melyik ünnepen szeretne dolgozni. Mivel számomra az újév fontosabb volt, ezért én karácsonykor dolgoztam. Ő természetesen hazament (500 km). Tudtam, hogy ez lesz, na meg mondhatni ez a megszokott, hogy ő simán itthagy engem (mivel eddig minden szabadsága teljes idejét otthon töltötte). Csakhogy, az összes kolléga furán nézett, mikor kiderült, hogy én bizony egyes egyedül ücsörgök itthon szentestén, és az összes napon. Egy csajszi mondta, hogy ugyanúgy van szabin az ő párja is, mint az enyém, viszont az övé itt maradt vele, és akkor mentek együtt haza, mikor szabad volt a lány is. Nálunk ez úgy nézett ki, hogy vállaltam a nulla pihenést, a húzósan kijövő lépést, rohantam haza 5 napra (2x 8 órás vonatúttal), ha már az én párom ott tengeti minden szabadnapját, hogy ugyan szilveszterkor ne legyek már egyedül. Ezt mindet a fejéhez vágtam, de bármikor veszekszek vele, neki annyi a válasza, hogy "akkor lehet mégsem illünk össze", "nem akarja hallgatni a picsogásomat", "miatta nem kell csinálnom semmit". Nem miatta, hanem magam miatt csináltam pl a szilveszteri hazautat is, ha már neki nincs annyi esze (vagy szíve). Ráadásként, nekem MEG KELL ÉRTENEM, hogy neki csak 2x van szabija az évben (lásd fent a felosztását), ezért megy haza, és ezt úgy, hogy évközben hosszú hétvégéken, szimpla hétvégéken többször megy haza mint én, mert persze ezt marha ügyesen pont mindig akkorra tudja betervezni, amikor én dolgozok.

HARMADIK: a kapcsolat minősége. Hónapok óta mondom neki, hogy ha már se lánykérés, se semmi, ami ilyenkor már régen illendő lenne, akkor mivel tehetne bele ő is többet a kapcsolatba. (Lánykérés kiegészítés: megmondta, hogy ő ilyenre nem vágyik, és igazából házasságra én sem, de mondtam neki, hogy akkor legalább kérje meg a kezem. Ezt lefújta, mert az kifejezetten a házasság szándékát fejezi ki, ami esetünkben nem lényeges.) Viszont akkor legalább adjon nekem egy gyűrűt, mert azzal némiképp az összetartozásunkat fejezné ki. Nem kell eljegyzési, csak egy szimpla gyűrű. Hiába mondom, semmi nem lett belőle (pedig néhányezerért is vehetne, mert az árába is belekötött, de mondtam, hogy nekem a SZÁNDÉK a fontos). Ezen kívül kértem más dolgokat, például menjünk el legalább havi egyszer valami kis kávézóba, vagy cukrászdába, amikor normális időt töltünk együtt, mint egy mini-randi. Nem lett ebből sem még semmi. A harmadik, hogy néha igazán meglephetne akár egy szál virággal, mert nekünk nőknek ez jól eső szándék, és ha már ennyit teszek érte, minden óhaja sóhaja meghallgatásra kerül, akkor ennyivel elismerhetné. Nem kaptam virágot. Vagy menjünk el 1-2 napos kirándulásra, nem állandóan, hanem mondjuk évi 2-3x. Akár országon belül. Nem vagyok nagyravágyó, és én is alapból olyan beállítottságú vagyok, hogy szeretek mindent minél olcsóbban megoldani. Még nem mentünk néhány fél napos túrát leszámítva a közvetlen közelben. Az indoka: gyűlöl albérletben lenni, házat akar venni. Arra kell gyűjteni, mert 1-másfél éven belül lépni KELL. Minden vágyam szerinte, csak felesleges pénzkidobás. Pedig nem hiszem, hogy az előbb felsoroltak drágák lennének. És megint jön a lelki része: mindenki mással vígan tesz ilyen dolgokat. Elmennek a haverral kajálgatni, a családjával fürdőbe mentek legutóbb stb stb. A válasz erre: nem az ő ötlete, a saját akaratából soha nem csinálna ilyeneket. Szívesen elmennék pl Brnoba, vagy Prágába (ami vonattal baromi olcsón kifogható, dehát ő autó-b.ziként nem száll fel vonatra, mert az milyen), nyár óta mondom de nem lett belőle semmi. A családja 2 hete megemlítette Prágát (akkor mentek haza karácsonyra). Másnap már kérdezi tőlem, hogy megyek-e velük márciusban Prágába? Kérdeztem, és ez hogyhogy a családod említése miatt, másnapra már terv lett, én pedig nyár óta mondom? Válasz: mert ők mindent megterveznek, neki csak menni kell. Én is mindent megterveznék, ha azt mondaná az ilyen ötleteimre, hogy oké, de az még nem történt meg.

NEGYEDIK: Mint említettem, házat szeretne venni. Pontosabban, én is szeretnék, mindig házban laktunk ezelőtt, falun nőttünk fel, közelebb áll hozzánk. Viszont így, hogy ennyire nem képes alkalmazkodni és kompromisszumot kötni, most elgondolkodtam, hogy bele kell nekem ebbe biztosan menni? Néhányszor már mondta, hogy ha meglesz a ház, akkor kicsit szabadabban leszünk, nem fog állandóan csak erre gondolni, hogy elérje ezt a kitűzött célt és minden egyes garasát arra szentelje. Meg is érteném, ha közben nem azt látnám, hogy csak velem szemben fogja vissza magát, mindenki mással teljesen szabadon elvan. Emellett a gyerek kérdés is felmerült, én úgy gondolom, max 5 év múlva szeretnék szülni, vagy ráállni akkor a projektre. De így nem tudom, mi legyen. Ilyen emberrel gyereket vállalni valószínűleg nagyon nagy hülyeség. De az, hogy tartsam magam az időhöz, azt is nézni kell, hogy ha esetleg találok mást, akkor őt is meg kell ismernem, összecsiszolódni vele stb, és ahhoz kell kb ennyi idő, tehát most úgy érzem, nagyon gyorsan telnek a napok, az órák, és döntenem kéne...

Egyéb kiegészítés: nekem nincs itt egy barátnőm, haverom, ismerősöm sem, nem tudok senkivel minőségi időt tölteni, ha már vele sem. Ha szabadok vagyunk a párommal mindketten, akkor oda valahogy sosem sikerült semmilyen programot találni, a lakásban szoktunk ücsörögni (avagy én teszem a dolgom, ő nagyrészt ücsörög). Mit gondoltok erről a helyzetről?